2012. július 30., hétfő

Teszt | Golden Rose Paris #39

Most egy olyan lakkot fogok bemutatni, amit már hónapok óta lefotóztam a számotokra, de eddig mindig sikerült megbújnia a mappácskámban. ^^
Aztán pár napja Verus megjegyezte a pillangós posztnál, hogy jó ez a lila árnyalat, és rögtön eszembe jutott, hogy én róla még nem is írtam! Pedig nagyon szeretem ezt a lakkot!

Az Adapting Apricot-hoz és a Golden Rose Ceramic 132-hez hasonlóan őt is nagyon szeretem csak simán használni, főleg azokon a napokon, mikor már elegem van a körömlakkokból, viszont csupaszon sem szeretném tudni a körmeimet.

A színe kicsit nehezen meghatározható. Az üvegben szürkének tűnik, kis lila beütéssel. Viszont a körömre felfestve csak a lila látszik, az is csak úgy, ha a fény megfelelően esik rá. Máskor észre sem vevődik, hogy lakk van a körmön. A lakkban vannak apró lila csillámoknak nem nevezném valamik. ˇˇ Az is nagyon szépen feldobja. :)
Nem használtam fedőlakkot

 Fekete alapon hasonló árnyalatot ad, mint a Varnying Violet. Nekem mindkettő tetszik, bár a Golden Rose-t azt hiszem, inkább magában fogom használni. :) Már amennyi van még belőle. D:




 Ezek a képek készültek pár hónapja. Édesanyám körmeit festettem ki vele. Ő csak ezt vagy a Golden Rose Ceramic 132-ét engedi használni. :)








A száradási ideje még mindig egész jó, annak ellenére, hogy már 3 éves lakkról van szó! Az idén le is jár, de ennek ellenére addig fogom használni, amíg el nem fogy. De már nincs túl sok belőle. Kár, hogy már nem látom sehol, pedig vennék még belőle! :)

Nektek van Golden Rose márkájú lakkotok? meg vagytok vele elégedve?

Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből