2012. június 19., kedd

Kreatív | Csomózott ablakok három- és négy színben

 A gépemen a mappácskámat elnézve rengeteg olyan alkotásom van, amelyek még ide nem kerültek fel. Helyesbítve: alig van olyan, ami itt is látható.
Pedig már mindegyiket méretre vágtam (már amennyire ez lehetséges volt, azoknak a képeknek a jó részét még telefonnal készítettem - naugye, megmondtam, hogy régi darabok^^)

Most egy sorozatot hozok, a legelső darab még 2008-ben készült, imádtam! osztálytársamnak mégis sikerült elkunyerálnia tőlem. Ő volt az első komolyabb darab, amelyikért pénzt kaptam (de először még így sem akartam, aztán Huni is tudta, hogy mivel kell előhozakodni: gitár! Mondanom sem kell, azóta sem vettem meg, s tán már nem is fogom.^^)
Aztán neten megpillantottam ennek a tovább fejlesztett változatát is, annyira rákattantam, hogy rögtön négy színkombinációban készítettem el. ^^ A zöld lett készen a leghamarabb, azt Szyd meg is kapta szülinapjára (2010-ben pedig a cicás kulcstartót kapta), hordta is jó sokáig! :) Sőt, már amikor a kép készült, akkor hordva volt már pár hónapja, ez látszik is egy picit rajta. :)



 Majd jövök még a többivel is. :)
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből