2016. július 30., szombat

Személyes | Tusványos 2016

Sziasztok!

Már említettem néhány bejegyzésben, hogy múlt héten fesztiválon voltam. Az erdélyi magyarok egyik legkedveltebb fesztiválja, a Tusványos volt megrendezve. Ez volt a második alakom, hogy mind a négy napra lementem. Tavaly nem készítettem képeket, megfogadtam, hogy idén másképp lesz... hát idén sem készült túl sok, mikor a táborban voltam, nem az járt a fejemben, hogy mindent dokumentáljak a bloghoz. Tudom, tudom, rossz blogger vagyok. De ha tovább olvastok, megmutatom azt a néhány fotót, amit sikerült készítenem. :)





Én mindig kicsit csalok, mert nem sátorral megyek. Unokatestvérem Tusnádfürdőre ment férjhez, így Tusványos alatt nála szoktam megszállni. Így nap közben a rokonokkal is tudok időt tölteni. Csak este/éjjel van baj, mikor haza kell jönni, mer egyedül félek megindulni a medvék miatt, de eddig mindig akadt, ki haza jöjjön velem. :)

A fenti kép egy kis szelete annak, ami körülvesz minket Tusnárfürdőn. Mindenhol hegyek, erdők, fenyvesek. Szeretem. ♥


Kaptunk a recepciónál egy programfüzetet is, sajnos csak szerdán kaptam meg, akkorra meg lejártak azok az előadások, melyek engem érdekeltek volna. :(
De így is hasznos volt: nagy melegben legyezőként funkcionált, aztán volt benne térkép is, amit sötétben, két pohár bor után vagy éppenséggel zuhogó esőben sehogy sem tudtam értelmezni, ami mondjuk annyira nem lepett meg, mert amúgy sem nagyon ismerem ki magam a térképekkel, viszont itthon szembenézve az alábbival, tényleg nagyon jó lett.


Idén különösebben egy banda sem hozott lázba. A nulladik napot el is blicceltem, és inkább unokatesómékkal grilleztünk éjszakába nyúlóan, de másnap jött a hír, hogy bizony sokan voltak Ákoson. Amit aztán a csütörtöki Tankcsapda+RúzsaMagdi nap jól túl is szárnyalt. Én csak a második koncertre értem be, de akkor naaaagyon jól éreztem magam. :)


Az egyedüli program, amin végül sikerült részt vegyek, az a Sapientia EMTE által bemutatott érdekes kísérletek voltak. Én csak ezt az egy fotót készítettem, de az egyetem fotóalbumában itt megtekinthetitek a többi is.
Amúgy a kísérletek nagyon érdekesek voltak. Mivel 3 évig voltam az egyetem hallgatója, különböző alkalmakkor már láttam a mérnökisektől kísérleteket. Most is biztos voltam benne, hogy a már jól ismert bemutatóval jönnek. Hát nem! Minden egyes kísérlet új és érdekes volt nekem. A kisgyerekek is nagyon élvezték. A nem veszélyes kísérletekben még a gyerekek is besegíthettek, gondolhatjátok, mekkora volt az örömük. :)


Már évek óta járok Tuványosra, de a forrást még sosem kerestem fel. Pedig tényleg ott van pár lépésnyire, még ki sem kell menni a tábor területéről. Barátnőmmel most felsétáltam. Nagyon fincsi borvíz jön a forrásból, engem a helyi strandokra emlékeztet, melyek medencéit szintén borvízekkel szokták feltölteni. :) Sajnos több képet nem tudtam készíteni, két okból: 1. nem akartam váratni a többi fesztiválozót, akik szintén a sorukra vártak a forrásnál, 2. társaságunkkal volt egy nem a türelméről elhíresült férfiegyed. :)





Felső kép szintén a MIT sugárútról készült. Az egyik kedvenc helyem amúgy a táborban, mert a kempingházacskák már az erdőben vannak. Az alsó képen pedig a "sugárút" bejáratánál található, fára felszerelt bogrács látható, melyre a barátnőm hívta fel a figyelmemet. Én szerintem simán elsétáltam volna mellette/alatta.


A tábor közvetlen közelében van a szebb időket is látott Csukás-tó. Bár voltam itt tavaly is, akkor már be volt sötétedve, így mikor most napfénynél láttam, picit elszontyorodtam, hogy mennyire tönkrement a hely. Én még emlékszem, milyen szép volt pár éve. Azóta a lenti képen látható része az étteremnek le van zárva, ha jól tudom már a hidat sem lehet használni. Régebb csónakázni is lehetett a tavon, mára már az sem lehetséges. Pár éve szép tiszta volt, most elég mocskos, sajnos. A nád is kezdte egy-egy helyen felvenni.


A tusnádfürdői Apor bástyát is próbáltam lefotózni. Az alsó képen, ha figyelmesek vagytok a sok fenő között megpillanthatjátok. Sajnos én még sosem voltam a bástyánál, de nagyon szeretnék egyszer oda kimenni és onnan nézni körbe. Biztos vagyok benne, hogy gyönyörű lehet onnan a kilátás! :)


Az alsó kép sajnos nem sikerült túl jól, és ezt csak itthon vettem észre. Ennél a turulmadár szobornál szokták a március 15-ei megemlékezéseket tartani.


Bulis képek ismét nem nagyon születtek. Eme barátnőmmel pénteken random futottunk össze a megannyi bulis sátor egyikében. Gyorsan elpattogtattam négy képet, aztán táncoltunk tovább, viszont nem néztem meg, hogy ezek a képek egyáltalán sikerültek-e... hát, alább láthatjátok a végeredményt. :D
Az én telefonommal csak ennyi kép készült, jobb volt megélni az egész fesztivált, mint a fényképezőgéppel kattogtatni. :)


Összességében nagyon jól éreztem magam, sokkal jobban, mint tavaly, pedig akkor is ugyanezt mondtam a végén. :) Szerda este mondjuk bőrig áztam, aztán a továbbiakban hiába hurcoltam magammal az esőkabátomat mindenhova, egy csepp sem esett - ez így szokott lenni. :D Fesztivál égére a sarumat is teljesen szét jártam, a talpa ketté törött, a cipőm talpa is lejövőben, az egyik felsőm cipzárját valahol elhagytam, a fülbevalóm túlélte az egész fesztivált, de haza fele az úton valahol odalett az egyik fele. Ez az egyetlen amit nagyon sajnálok, mert ez volt a kedvenc fülim. :) De majd lesz helyette is más. ^^

A manikűröm is kibírta a hetet, bár hétfőn, mire hazaestem már tényleg elég ütött-kopott volt szegény. A fénykorában készült képeket a manikűrről ebben a bejegyzésben nézhetitek meg. A tavalyihoz hasonlóan pedig az idén is készítettem Instagramon képet a karszalagokról, itt megtekinthetőek. :D

Röviden ennyi lett volna. Nagyon remélem, jövőre is sikerül elmennem, és akkor talán egy hosszabb bejegyzéssel is szolgálhatok majd. :)

Szép estét!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből