2016. május 15., vasárnap

Eurovíziós Dalfesztivál 2016 | Döntő Bella szemével


Sziasztok!

Hagyománnyá vált már az évek során, hogy itt a blogon készítek egy bejegyzést az aktuális Dalfesztiválról.

Idén kettősek az érzelmeim ezzel kapcsolatban. Egy részből, örülök az ukrán sikernek, lelövöm a poént, ha azt mondom, hogy én is őt vártam győztesnek. Viszont eléggé szomorú, hogy Freddie nem kapott több pontot, szerintem jóval erősebb volt a dal, mint ahogy azt a pontok mutatják.
Persze, Gundi tegnap este kezdte, hogy ez messze a legtöbb pont, de azt elfelejtette, hogy idén megváltoztak a pontozási szabályok, így nem lehet a tavalyi 100 pontot összehasonlítani az idei 100 ponttal. Olyan, mintha az almát próbálnánk összehasonlítani az uborkával.


Az előző évekkel ellentétben most nem fogok az összes döntős produkciót sorra venni - bár mindegyikről készítettem jegyzetet, idő hiányában szelektálok. Az ország nevére kattintva megjelenik a YouTube videó is.

Hollandia - 11. helyezés
A srác a gitárral. Én már az elődöntő alatt is imádtam, és ehhez a csibészes mosolyának történetesen semmi köze nem volt. Mindkét alkalommal végig járt a lába a dal közben, én egy picit feljebb vártam volna, mint a 11. hely.

Izrael - 14. helyezés
Furi, hogy Izraelben először magát a számot választották ki, aztán az énekesek a kiválasztott számot énekelték el, és az nyert, akinek az jobban állt. Az Izraelt képviselő srác, Hovi Star elmondta, hogy először nehéz volt megbarátkozni a dallal, a megfelelő hangszerelést is negyedjére sikerült eltalálniuk, de azt hiszem, megérte ennyit bajlódni vele, mert én nagyon szerettem. Úgy a dalt, mint a színpadi képet is. Azt tippeltem volna, hogy első 10-ben biztos benne lesz.

Bulgária - 4. hely
Bulis szám, viszont én a közepére eluntam, és egyszer csak azon kaptam magam, hogy már teljesen máshol járok gondolatban... Én inkább a 10-05 helyek közé soroltam volna, értelmetlenül álltam a TV előtt ezzel a nagyon előkelő helyezéssel... Hogy a francba?

Svédország - 5. hely
Általában bejönnek a svéd produkciók (jó, a 2012-es Loreen szám kivétel volt^^), de ez most annyira nem fogott meg. Átlagos volt. Nem azt mondom, hogy rossz, mert nem volt rossz, csak éppen átlagos. Itt sem nagyon értem az 5. helyezést.

Németország - 26. hely
WTF fejet vágtam, mikor először megpillantottam. A szám alatt meg fogtam a fejem. Nem. Nem. És. Nem. Mit keres egy ázsiai filmből/videóklipből kilépett kislány a színpadon? Egyáltalán miért akar egy német lány úgy öltözködni, mint az ázsiai tinik? Nekem sem a lány kinézete, se a hangja, se a színpadi összkép nem jött be. lehet, hogy nem a legutolsó helyre raktam volna, de mindenképpen utolsó 3 közé.

Franciaország - 6. hely
A lapomra ezt írtam: "Nem olt rosz, de volt jobb nála"
Tény és való, nem lett az első, na de haodiknak se lőttem volna én be... vagy ha igen, hát olyanok elé, mint az izraeli srác, lengyel versenyző, osztrák leányzó.

Lengyelország - 8. hely
Nagyon örülök, hogy a közönségszavazat segítségével előre ugrottak. Én is nagyon kedveltem ezt a dalt. A lapomra is azt írtam, hogy a győzelmet nem nézném ki belőle, de egy jobb helyezést simán. Elég fülbemászó. Én a döntőn már a sráccal dúdoltam. :D
A ti életetek milyen színű? :)

Ausztrália - 2. hely
na ez lepett meg a legjobban. Nekem az elődöntőben egyáltalán nem tetszett. A döntőben már nem tartottam rossznak, de azt semmiképp sem gondoltam volna, hogy majdnem megnyeri!

Ciprus - 21. hely
Nem tipikus eurovíziós dal, de én nagyon-naaaagyon szerettem! Sajnálom, hogy csak a 21. helyet sikerült megcsípniük. Nekem ők voltak az egyik kedvenceim az idén, ott buliztam a TV előtt a számuk alatt. :D

Oroszország - 3. hely
Heroes2? Ez most komoly? Maga a dal nem volt rossz, de annyira hajazott az eleje a tavalyi győztes dalra, hogy ez nálam az egész produkcióra rányomta a bélyegét. Az elődöntőben ki nem állhattam - épen emiatt. A döntőre kicsit megenyhültem, mert tényleg jó szám ez, csak szerencsétlen volt a kezdés azzal a hollószárnnyal. Rebesgették, hogy nagy esélyes, de szerintem ezt inkább a színpadi show-nak köszönheti. Abban vitathatatlanul a legjobb volt.

Ukrajna - 1. hely
Az abszolút kedvencem volt. Már az elődöntőben is futott a hideg a hátamon, jó értelemben. Már ott, a szám közben mondogattam, hogy ezt a versenyt neki kell megnyernie. Örülök, hogy végül így lett, abszolút megérdemelten vitte el az üvegmikrofont.
nem csak a mondanivaló tetszet, de a nő hangja, a dallam, a színpad - minden nagyon egyben volt. Az már csak hab a tortán, hogy volt elég bátorsága saját anyanyelvén, krími tatár nyelven énekelni a refrént.
Azt meg, hogy a nő lába alatt mennyire gyönyörű a "padló" csak a győztes dal éneklése közben vettem észre, pedig addigra már harmadszor láttam a produkciót - ez is mutatja, mennyire jó volt a nő, és végig rá figyeltem, nem a környezetére.

Ausztria - 13. helyezés
Az elődöntőben nem volt a kedvencem. Nekem túl szirupos, mézes-mázasan mosolygós ez a lány, okádnom kellett a produkciótól. Aztán a döntőben tettem egy próbát: behunytam a szemem. És teljesen elvarázsolt. Úgy már nagyon tetszett.

Örményország - 7. helyezés
Azt hiszem, az, hogy az első pár másodpercben nagyon gondolkodtam, hogy felidézzem, ez melyik előadó, elég sokat elárul. Sajnos sehogy sem ugrott be, hogy most melyik produkció lesz színpadon. Csak akkor jött az ismerős "Á, ezt már láttam" érzés, mikor a legelső teljes alakos képet mutatták a színpadról, akkor is csak onnan ugrott be, mert az elődöntőben megállapítottam, hogy szép lába van az énekesnőnek. És a dalról se többet, se kevesebbet nem tudok mondani. Ennek alapján pedig nem értem, mit keres a 7. helyen?

Magyarország - 19. hely
Már a bejegyzés elején elmondtam, hogy nem értek egyet ezzel a hellyel. Mindenféle elfogultság nélkül, nálam ez a szám a 8-10. hely körüli. Igaz, a döntőben nagyon zavart a vokál mozgása. nekem az erőltetett volt.

A fenti kis szösszenetből is látszik, az én véleményem mennyire eltér az európai átlagtól - bár ezt az évek során már igazán megszokhattam. De legalább - idén másodoszorra, mióta nyomon követem a Dalversenyt -, a nyertes dal ugyanaz, amelyet én is a legjobbnak tartok.

Most nem jövök sorrendekkel, akit érdekel, hogy melyik ország hány pontot kapott, az itt  megnézheti. Itt van egy lista a szakmai zsűri és a nézők szavazatairól, itt pedig a magyar pontozást érhetitek el.

Magáról a három adásról még annyit mondanék, hogy imádtam! Szerintem Petra és Mans nagyon jó műsorvezető-párost alkottak! :) Szerettem azt a közös produkciót is, melyet a döntőben előadtak. Itt megtekinthetitek, ha lemaradtatok róla. A két műsörvezetőn kívül néhány előző évi versenyző is megjelent a színpadon. Imádnivaló volt! :)
Az első elődöntő nyitásaként elhangzó Heroes még mindig nagy kedvencem, örültem, hogy Mans ismét előadta, sőt, annak is, hogy a döntőben is hallgattunk belőle néhány dallamot.

Ti néztétek az adásokat? Mi a véleményetek róla? Ki a kedvencetek, volt olyan, akit nagyon nem szerettetek?

Szép napot!
Bella

"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből