2015. október 18., vasárnap

NOTD | Őszi zöldes

Sziasztok!

A ma bemutatott manikűrt már évek óta szerettem volna elkészíteni. Azóta lapul az inspirációs mappácskámban, mióta megpillantottam valahol a neten. A bajom vele -ha lehet ezt egyáltalán bajnak nevezni - az volt vele, hogy csak ősszel tudtam elképzelni a körmeimen, viszont a tavalyi és azelőtti év is úgy telt el, hogy valahogy kimaradt, ráadásul akkor nem is nagyon voltak meg a hozzá szükséges árnyalatok. Mivel pont az összepasszoló árnyalatok miatt imádtam meg ennyire, ezeken semmiképp sem szerettem volna változtatni.








Már évek óta keresgéltem egy sárgás-zöldes-barnás árnyalatot, de sehol sem találtam olyat, ami nekem tetszett volna. Így ma egy hete vettem egy üres lakkos üveget, nude, barna, zöld, sárga lakkokat és addig kevergettem, míg megtaláltam a legjobb árnyalatot, amit amúgy a mutatóujjamon is láthattok. Én egyszerűen imádom a végeredményt. :)


Még 2011-ben az első nude lakkom volt a Rapsodi. Sajnáltam is, mikor elfogyott. Aztán vasárnap a nagy keresgélésben a kezembe akadt egy teljesen új üveggel! Elhihetitek, mennyire boldog voltam! Nem is emlékszem, hogy mikor vásárolhattam. :) Pláne, mert nálunk már egy ideje nem kapható Rapsodi. :( Felváltotta a Natty márka, amivel már volt egy csalódásom évekkel ezelőtt, így azóta nem is vásároltam - mostanáig. Most azért adtam nekik még egy utolsó esélyt.


Használt lakkok: Golden Rose Rich Color 111 (hüvelyk), franken (mutató), Rapsodi 350 (középső), Gabrini 387 (gyűrűs), Rapsodi 304 (kicsi) + BPS szegecsek

Az inspirációs kép. Sajnos már a Google képkeresővel sem találtam meg az eredetijét, a képen meg nincs vízjel sem, ami alapján rátalálhattam volna az alkotóra. :( Aki mégis tudná, kinek az alkotása, kérem jelezze.

Ez egyszerű és mégis nagyon mutatós manikűr volt, legalábbis szerintem. Én nagyon szerettem hordani. :)
Nektek mi a véleményetek róla? Szoktatok hasonló manikűrt alkotni?

Kellemes vasárnapot!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből