2015. július 19., vasárnap

NOTD | Vibráló hibiszkusz

Sziasztok!

A következő napokra eléggé besűrűsödtek a posztolnivalók, így picit hamarabb hozom Angel kihívására a trópusi témájú manikűrt. Egyáltalán nem ilyet szerettem volna készíteni, nem is vagyok megelégedve vele, látszik, hogy évek óta nem festettem hibiszkuszt a körmeimre (egészen pontosan ez volt az eddigi első és utolsó). Az igazat megvallva nem is nagyon volt kedvem ehhez a témához, trópusi italosat készítettem tavaly, az elmúlt két-három hétben az OMD és WNAC2015 kihívásoknak köszönhetően pedig annyi színátmenetes manikűrt összehoztam, hogy ahhoz meg pláne nem volt kedvem. Gondolkodtam aztán strandosokon is, de nem volt kedvem órákig pepelődni a kis figurák megfestésével, ha tudom, hogy pár óránál úgysem fogom tovább hordani. Így született meg ez az egyszerű manikűr.




Alapnak három rétegben használtam a Rapsodi 319-es neon narancssárga lakkját. Erre jött fehér és fekete akrillal a virág, majd a másik két körmömre az ezüst- és arany szegecsek.
Két kép természetes fényben:


Nézzétek meg a többiek alkotását is:
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből