2015. július 23., csütörtök

Manikűrvadász | 18. forduló - Összefoglaló


Sziasztok lányok!

Tudom, hogy minden fordulóban ezt mondom, de el sem hiszem, hogy már a 18. Manikűrvadásznál tartunk! A mostani fordulót Nikkii rendezte, amiért ezúton is köszönet!
Nem tudom, ki hogy van vele, de én ezt a fordulót különösen vártam. Már napokkal a sorsolás lejárta előtt izgatottan számolgattam, hogy még mennyi van hátra. Pont úgy vártam, hogy a párok kikerüljenek, mint kisgyerekek a télapót, angyalkát, Jézuskát. :)

Még mielőtt bármibe is belevágnék, had osszam meg veletek a hírt, hogy létrehoztam a Manikűrvadásznak egy Instagram profilt is. részleteket ezzel kapcsolatban a napokban fogok adni, addig is itt érhetitek el.

Legnagyobb örömömre rekordot is döntöttünk a jelentkezők számával, most nézzük, készített-e mindenki manikűrt. Mint ahogy az lenni szokott, a felső kép minidig a "levadászott", újraalkotott, míg az alsó az eredeti.



1. Az előző mondatomban lefektetett szabályt máris erősíti az első kivétel. Itt ugyanis balról látható Megaera eredetije, míg jobb oldalt az újraalkotott Adél-mani, mindkettő a Büszkeség és balítélet jegyében.

2. A fenti rózsás manikűrt egy újabb követ, ugyanis Megaera is hasonló témát választott Banditától. Szerintem nagyszerűen sikerült!

3. Bandita ismét elkápráztatott minket a csodás vízesést imitáló manikűrrel, amihez az ihletet Nikitől zsákmányolta.

4. Marcsi ebben a fordulóban Dii-től vadászott, a barokk ihletésű maniból így lesz rózsás. :)

5. Katy-nak sem volt könnyű dolga, hiszen ebben a fordulóban Mannát kapta párjául. Nem is tudott egy manit kiválasztani, így kettő (egyik, másik) kombinációjából született ez a manikűr.

6. Mannának sem volt könnyebb dolga, ő egy évszakhoz illő, trópusi lakkozással készült Timi blogjáról.

7. Egy igazán timis manikűr készült Thimmyke lakk-kuckójában, az ihletet pedig Diitől zsákmányolta be.

8. Mazsola kicsit a tavaszba repít vissza bennünket a Fanni blogjáról levadászott és újraalkotott cseresznyefa-virágos manikűrrel.

9. Igazán üde és nyárias manikűr készült Fanninál, a Ciiskától levadászott pontos mása. ez ám az igazi manikűrvadászkodás! :)

10. Visszatérünk a virágok világába. Ciiska egyszerű, mégis elegáns virágokat álmodott újra Myrkyy lakkozása alapján.

11. Myrkyy Ági első vadászónk, Flórától választott egy nyomdázott manit.

12. Előző fordulóban én is próbálkoztam a nyomdázással, csúfos kudarcba fulladt, ezért minden elismerésem a Karolináé, hogy sikerült ilyen szép csipkés manikűrt újraalkotnia PAncsitól.

13. PAncsi szintén nyomdalemez után nyúlt, azzal ejtette zsákmányát, méghozzá Ágitól, a Niceties in my life bloggerinájától.

14. Áginak nem kedvezett a szerencse, egyik körme csúnyán letörött, viszont szerencsére még ez sem akadályozta meg abban, hogy vadászkörútját Nórinál sikerrel zárja. //Sőt, egy olyan manikűrt ejtett el, amit Nóri tőlem vadászott, én meg Dii egyik alkotása alapján készítettem el. Szép láncolat lett belőle, nem igaz? :)//

15. Judy is körömnyomdát választotta, mint fegyvert és levadászta Dóra egy nemrégiben készített manikűrjét.

16. Dóra első vadászónak számít, első áldozatául pedig Petra virágos manikűrje esett.

17. Rólam tudni lehet, hogy szeretem a saját matricákat, ahogy az ananászt is, így gondolhatjátok, hogy tetszett Petra Barbitól levadászott manikűrje is.

18. Nem csodálkozom, hogy Barbi ezt a pillangós manikűrt szemelte ki Noémitől, nekem is nagyon tetszett már akkor is, mikor kikerült Noi blogjára. :)

19. Noémi kicsit elrugaszkodott bár Szilvi eredetijétől, de úgy gondolom, így is elegáns rózsa-kompozíció született.

20. Szilvi holo-csodaországba repített minket az Erinától levadászott ragyogó, szikrázó manikölteményével.

21. Holo-országból a tengerek mélyére kalauzol el bennünket Erina és az általa elkészített, Yndrétől levadászott manikűr.

22. Maradunk továbbra is a tengerek mélyén, hiszen Yndre is egy halas vadászatra invitált minket a Zsókától zsákmányol manijával.

23. Ha már voltunk Holo-országban, ellátogatunk Duókrómékhoz is, köszönhetően ez Zsókának és a Biától elzsákmányolt manikűrnek.

24. Annyi helyen oltunk már, de nem állunk le, de nem ám! Ezúttal Mindenszentek környékére repülünk időben, helyben pedig Mexikó környékére, így passzol ide Bia és a színes koponyái, melyeknek ihletadója Elíz volt.

25. Elíz gyönyörű kék manikűrje a pár manikűrrel előbb lévő tengeri világot idézi, csakúgy, mint az eredetiként szolgáló Eleni-alkotás.
26. A következő két mani -  Eleni újraalkotottja és Nikkii eredetije -, a tavaszi virágos réteket juttatja eszembe. Hát ti mire asszociáltok?

27. Ha már mindenfele barangolunk, LasVegas és a félkarú rablók világa sem maradhat ki a túrából! Ezt hivatott megjeleníteni Nikkii dinnyés, illetve ötletadója, Judit cseresznyés manija.

28. (Lakk)kalandozunk is tovább, méghozzá Keletre! nem tudom, ki hogy van vele, de engem teljesen elvarázsolt úgy Judit újraalkotott manikűrje, mint Dóri eredetije. lányok, mindkettő fantasztikus!

29. Nyár lévén, ha már voltunk tengerek mélyén, úgy dukál, hogy a parton, pálmafák mentén is sétáljunk és élvezzük a naplementét. Ezt meg is tehetjük Dórinak és Panninak köszönhetően, előbbi a vadász, utóbbi lány szolgáltatta a zsákmányt.

30. A pálmafák tövében még flamingókkal is találkozhatunk! Panni saját kezűleg készítette el őket (jobbról) az Andi nyomdázása (balról) alapján.

31. Flamingó, vízesés... mondom, tiszta vakáció ez! Hát még ha olyan színes, vidám összeállításban van a waterfall mani mint azt Andinál láthatjuk! Az eredeti pedig Adéltől származik.

32. Akene szintén első vadászónk. Nem is tudta megállni egy manikűrnél, rögtön kettőt is elejtett, de még milyen csodásakat! Mindkettőt Azrail blogjáról vadászta, ráadásul az első szintén Manikűrvadász mani! A második pedig egy gyönyörűséges virágos-csillámos alkotás. A fotók háttere pedig továbbra is illeszkedik kirándulásunk jelenlegi helyszínéhez: a vízparthoz!


33. Barbi, aki szintén először csatlakozott hozzánk, Dórától vadászott. Nekem kifejezetten tetszik, hogy nem lett szabályos a vonalak mentén.

34. Melinda sincs még otthon nagyon a lakkozás terén, de az ilyen kihívások remek alkalmat jelentenek a gyakorlásra! (Én is így kupálódtam, kupálódok mai napig^^) Rögtön mély vízbe is került, hisz Karolinától kellett választania. 

35. ZsebBoszi (akinek végre megvan a 30 manikűrje, így legközelebb már tőle is vadászhatunk^^), Fanni fehér.fekete manikűrjét narancssárgával dobta fel.

36. Lisa ezúttal egy egyszerűbb lakkozást vadászott le Pannitól. Színeiben is eltért, de a végeredmény így is mutatós.

37. Szandra esküvőre készülve alkotta újra Ciiska egyik gyönyörű nyomdázását.

38. Ismét visszatérünk a rózsás manikűrökhöz, most Liza (aki plizike nicknéven is ismeretes) szakított le egy csokornyit Nóriról.

39. Jucus is Megaerától vadászott, egy szép lila manit alkotott újra.

40. Én teljesen odavagyok Dorcy színátmenetes manijáért,melynek eredetije Biánál látható. Az átmenet tökéletes lett, matt fedőlakkal különösen jól néz ki mindkettő.

41. Visszakacsintunk még kicsit a nyári gyümölcsökre, méghozzá az ananászokra, hiszen Nóri (jobbról) Nikkii (balról) nemrégiben készített ananászos manikűrjét alkotta újra.

42. Ingrid igazi nyárias, vibráló színekben alkotta újra Mazsola nyomdázott maniját.

43. Betti apró színváltoztatással álmodta újra Adél eredetijét.

44. Az idő múlása kicsit megviccelte Annát,de végül ő sem csúszott le erről a fordulóról, így készülhetett el egy újabb pálmás mani, ezúttal Nikkii eredetije alapján.

45. Nagyon megörültem, mikor láttam, hogy Niki nálam fog vadászni. Nagyon kedvelem a blogját, ráadásul olyan szépeket írt (mit itt is köszönök szépen ♥), hogy ismét sikerült szépen elérzékenyülnöm! De hogy a manikűrről is ejtsünk néhány szót, egyik tavalyi kedvencemet választotta ki. Nekem nagyon bejött ez az manikűr lila verzióban is.

46. Úgy alakult, hogy ebben a fordulóban is ketten vadásztak tőlem. Orsi egyik pávás manikűrömet alkotta újra. Változatosság kedvéért: fent az eredetim, lent Orsi másolata.

47.&48. Mint említettük, az az öröm ért minket, Cincet és engem, hogy ugyanattól a bloggerinától vadászhattunk, aki nem volt más, mint Katy. Így adta magát, hogy a zsákmányunk is ugyanaz legyen... amit aztán Cinc másképp dolgozott fel. Én teljesen odavagyok a színekért! Legfelül található a Cinc újragondolt verziója, középen Katy eredetije, míg legalul az én feldolgozásom.

49. Dóra szó szerint nagyon cukor manikűrt vadászott le Judy-tól.

50. Nóra szintén Judy-nál garázdálkodott ebben a fordulóban, el is kalózkodta ezt a vasmacskás manikűrt.

51. Melinda szintén első vadászónak számít, aki Karolinától zsákmányolt egy irtó cuki baglyocskát.

Mint a számozásból is kiderült, ebben a fordulóban szép számmal vettünk részt. Sajnos páran nem készítettek manikűrt. Ebből Ildikó "igazoltan" van távol, hisz időközben megszületett a kislánya. Ez úton is gratulálok neki! 

Nem pihenünk most sem, mert a staféta rögtön vándorol is tovább, a 19. Manikűrvadász szervezésére ugyanis már fel is kértem egy bloggerinát, ki már szinte a kezdetek kezdete óta tagja vadászközösségünknek. Ő pedig nem más, mint
Petra, a
bloggerinája. Legyetek résen, mert napokon belül kikerül nála is a felhívás! Nikkiinek pedig még egyszer köszönöm a szuper munkát!

A többi forduló összefoglalóját itt találjátok.

Köszönöm, hogy ezúttal is velem tartottatok!
Vadászatra fel, lányok! ;)

Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből