2015. május 29., péntek

Teszt | Moyra 656 Fortynimer & 940 Audrey

Sziasztok!

Ebben a bejegyzésben két Moyra lakkot szeretnék bemutatni, melyekkel még születésnapomra ajándékoztam meg saját magamat. Igazából a Deep Forest lakkot szerettem volna beszerezni, de az sajnos már nem volt meg, így végül e két lakk mellett döntöttem. Mindkét lakk inkább őszi árnyalat, furán is éreztem őket nyár elején a körmeimen, de nézzük őket szép sorjában.



Moyra 656 Fortynimer

Ő a Peach kollekció egyetlen nem krém finisű lakkja, s egyben az egyetlen, amely felkeltette az érdeklődésemet. Bár be kell vallanom, a képeken valahogy pirosabbnak tűnt, én azt hittem, ő egy alapjáraton pirosas lakk, narancs/rózsaszín beütéssel. Tévedtem. Emiatt picit csalódott is voltam miután vegvettem, egészen a használatáig. Felkenve valami gyönyörűséges, sötét narancs/bronzos alapot kapunk, sárgás/rózsaszínes multikróm hatással. Az állaga is pont megfelelő, szépen lehet vele dolgozni, bár tény, ha nem figyelünk, hajlamos a csíkozódásra. Az én szívembe nagyon hamar belopta magát ez a lakk, most már nagyon örülök, hogy mégis haza jött velem. A száradási idejével és tartósságával is teljesen meg vagyok elégedve, majdnem egy hétig viseltem -bár igaz, fedőlakkal-, mégsem kopott le.

Felső egy réteggel, alsó kettővel látható








Moyra 940 Audrey
tavaly nagyon sok blogon lehetett vele találkozni, nem véletlenül, hiszen egy csodaszép lakkról van szó. ennek ellenére engem mégsem győzött meg teljes egészében. Oké, hogy gél hatású (ezt egyébként száradás után én is érzékeltem), de nekem akkor is túl sűrűnek bizonyult a lakk állaga, csak nehezen tudtam vele dolgozni, így néhány helyen hiába kentem fel a két réteget, elkélt volna egy harmadik is.Ennek ellenére minden képen csupán két réteggel látható, harmadikra már nem futotta a türelmemből.
Maga a lakk gyorsan szárad. Sötétbarna alapban úszkál megannyi arany és bronz mikrorészecske. Napsütésben csak úgy szikrázik az egész lakk, bár akkor inkább bordós-lilának tűnik az alap és narancssárgás/bronzosnak a csillámok.


Fent egy réteggel, lent kettővel látható




Én három napja viselem egy matricával díszítve. Csak a matricás körmeimen van fedőlakk, többin nincs, így a kopás minimális a körömvégeken, viszont három helyről is lepattant egy-egy nagyon apró darab.




Az Audrey-t egyelőre túl sötétnek érzem, így a következő hetekben nem hiszem, hogy ismét elő fog kerülni, de ősszel biztos vagyok benne, hogy lesz még közös ügyünk. :)

Nektek megvan valamelyik a kettő közül? Mi a véleményetek róla?

Szép estét,
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből