2014. október 26., vasárnap

Recept | Gránátalmás-meggyes-banános smoothie



Sziasztok!

Ma egy receptet szeretnék nektek hozni. Igazából, nincs benne nagy ördöngösség. Történt múlt hónapban, hogy akciósan lehetett megvásárolni nálunk a gránátalmát, én még sosem kóstoltam előtte, így miután lejárt a műszakom, visszamentem az üzletbe és vásároltam egy fejet, kóstolónak. Itthon aztán kezdődött is a tanakodás, hogy mit készítsünk belőle. Volt egy banánunk, már kissé barnulásnak indult, így fel kellett használni, Édesanyám pedig épp előző este vett fel a fagyasztóból egy zacskó magozott meggyet (minden télen fagyasztottunk le gyümölcsöket is, nem csak befőzzük őket, sőt, újabban inkább lefagyasztjuk, mint befőttet készítünk). Így jött az ötlet: turmixoljuk őket össze. Így került a gránátalma, a meggy, a banán, egy deci tej és két evőkanál tejföl egy edénybe, aztán a botmixerrel szépen össze is dolgoztam őket. Édesanyámra való tekintettel egy kanál mézet és pár csepp édesítőlevet használtam az édesítéshez, nem lett túl édes, de nekünk így is pont megfelelt. Egy-egy levél friss mentával szervíroztam, ebéd után rögtön el is fogyott. :)





Ti szoktatok hasonló, gyümölcsös finomságokat készíteni?

Szép napot!
Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből