2013. április 3., szerda

Blog | Az év színe: smaragd - avagy az új köntös

Mikor pár hónapja Verusnál olvastam, hogy a 2013-as év színe a smaragd, nagyon megörültem, hisz nekem is az a kedvenc színem. Aztán rögtön el is komorodtam, na ne már, hogy divatszín lesz belőle és minden második emberen ezt fogom látni! Már akkor eldöntöttem, lesz ami lesz, a blogocskám is smaragdba fog öltözni, már úgyis gondolkodtam akkor a váltáson.
Aztán szerencsére mégsem lett annyira felkapott szín, legalábbis a környezetemben még nem érzékeltem ennek annyira a hatását. Gyűjtögettem, munkálkodtam. Az utóbbi hetekben jó sokat Oké, hogy egy ilyen kaliberű design-cserét akár egy-két nap alatt is meg lehet oldani, de nem egyetem mellett. Szóval csigalépésekben, de végül sikerült!
Ahogy bizonyára Ti is észrevettétek, hiányosságok még vannak, azokat majd szép lassan pótlom, javítom, de a tegnap erre már nem volt türelmem. :S
És végre van ismét dátumozás! Mert maga a sablon dátum nélkül van megoldva, de addig böngésztem a HTML kódot, míg ráakadtam, és gyorsan át is programoztam. :) Szóval most már látszik a dátum is a bejegyzés fölött. :)

Ebben az évben már nem tervezek szín-váltást (nem úgy, mint a tavaly, 3 is volt^^), de majd a fejlécet időről-időről frissíteni fogom. Ez a mostani szerintem még el fog tartani egy ideig, mert egyszerűen imádom!! *.* Szerintem elkészítem asztali háttérnek is. Úgyis az jelenleg az asztali hátterem is, mint a blogon (azt is én színeztem át, mert nem ilyen smaragd színben volt^^)




És az előzőről is mutatok képet, bár biztos emlékeztek még rá.^^ Már ideje volt frissíteni. :D


Ti hogy álltok a smaragd (emerald) színnel?

Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből