2013. január 5., szombat

Manikűrvadász | 1. forduló - Felhívás!

Akik már hónapok óta követnek engem, láthatták, hogy részt veszek egy ún. Blogkóstoló játékban, melyet még tavalyelőtt decemberben indított útjára Éva a gasztrobloggerek között.

Ennek  lényege, hogy minden fordulóban van egy házigazda, jelen esetben én leszek, de remélem, lesznek érdeklődök s így következő fordulók is!
Illetve nem az a lényeg, hogy van egy házigazda, hanem ami ezután következik. :) Szóval a házigazda kiírja a játék felhívást, melyben megjelöli a jelentkezési határidőt. A határidő lejárta után minden jelentkezőhöz hozzárendeli egy másik jelentkező blogját, ahonnan a következő határidőig el kell készíteni egy választott manikűrt. Nem muszáj pont úgy, lehet egy kis csavart vinni bele. Aztán az elkészített manikűr képét és linkjét e-mailben elküldik a játékosok a házigazdának, aki a második határidő lejárta után a házigazda összesíti a beérkezett manikűröket egy külön posztba, illetve megnevezi a következő forduló házigazdáját.
Valahogy így képzelem el a felhívást, sorsolást, játékos bejegyzést és összefoglalót, csak természetesen manikűrökkel.^^

A Blogkóstoló célja a szórakozás mellett az is, hogy a gasztrobloggerek egymást jobban megismerjék. S azt hiszem, ez a Manikűrvadászra is érvényes lehet, hisz körmös lányok is egyre többen gondolják úgy, hogy blog formájában teszik közzé alkotásaikat.




Tehát akkor vadászatra fel! :)
Jelentkezni itt a bejegyzés alatt lehet komment formájában egészen március 8-ig.
Remélem, minél többen leszünk, nagyon szeretném, ha nem ez lenne az egyetlen forduló! :) Kérlek benneteket, hogy hirdessétek a játékot oldalsávban, posztban, FB-n!  Legyünk minél többen, úgy sokkal mókásabb lesz a végén az összesítés. :)

Bella
"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből