2012. október 9., kedd

Kreatív | Bordó-narancs virágos könyvjelző

Szobatársamnak vasárnap volt a születésnapja. Eddig egy hete ismerjük egymást, így nem igazán volt időnk megismerni egymást, de annyit tudunk már róla, hogy nagy krimi rajongó, akárcsak én, és szeret nagyon olvasni, illetve szereti a csokis tortát. Így míg a csajok hétvégén otthon voltak (csak én nem tudtam haza utazni), én elintéztem a torta rendelést (itt a bentlakásban nincs sütőnk, így sütni nem tudtam), és tegnap meg ma délelőtt elkészítettem ezt a könyvjelzőt. Ami jól is jött, mert Ági otthon felejtette a saját könyvjelzőjét.
Ma ki is vettem a tortát, majdnem szembe mentünk egymással mikor haza fele tartottam vele. :D Végül sikerült hamarabb hazaérnem, de nem a saját szobánkba mentem be, hanem még hétvégén megbeszéltem a másik magyar szoba lakóival, hogy a tortát majd ott fogom elrejteni. :) Így egyből oda mentem. Aztán este, mikor Ági is haza ért, áthoztuk a tortát, még a másik szobában meggyújtottuk a gyertyát, mi persze kialudt, de a szoba előtt ismét meggyújtottuk. :)
Ági annyira meglepődött! Egyáltalán nem számított rá. :)
Vettünk egy képeslapot is, aláírtuk mind a négyen, annak a borítékjába rejtettem bele a könyvjelzőt i. :)








Az ünnepeltünk, a csokitortájával és a sok-sok kék gyertyával. :)


"Ha alkotsz, akkor nem leszel átlagos. Nem számít, hogy mit, műtárgyat vagy egy pár zoknit. Csak újat alkotni, ennyi az egész, és az te vagy a nagyvilágban. Nézheted, hallhatod, vagy olvasva vagy érezve, de elárul valamit rólad, így több leszel másoknál. " P.S. I love you c. filmből